Éjjel megint nálam jártál,
megöleltél, hozzám bújtál,
rám nevettél, megkívántál -
álom volt csak, nem te voltál.
Nem ölelsz már, nem bújsz hozzám,
nevetésed másnak szól,
nem emlékszem, milyen tested,
ha vággyal telve hozzám simul,
nem emlékszem hangodra sem,
mely egyedül csak nekem szólt,
messze tűnt a szereteted
régen már, tán nem is volt,
nem volt egyéb hazugságnál,
játszottál - vagy most hazudsz,
nem tudom, de jól csináltad,
megszűnt lelkem, mely tiéd volt,
visszavettem magam tőled
észrevétlen, csöndesen,
arcodat, mely csak enyém volt,
nem láthatja senki sem.
1998. 03. 15.
Drótkerítés vad fonatát
szálról szálra szaggattam át,
biztos kézzel, telve hittel
láncaimat mind letéptem,
kiszöktem a kihalt útra,
nem számított, mi vár arra,
hisz az úton te vártál.
Beszéltél a szabadságról,
boldogságról, barátságról,
szeretetről, elvesztésről,
időről és meglelésről,
nevem mondtad, hívtál messze,
szökj el innen, bízzál benne,
együtt minden sikerülhet,
ami történt, nem történt meg.
Hittem akkor ‘nyílt’ szavadnak,
most már tudom, hazudtál,
letagadtad láncaidat,
szabadságról papoltál,
azt mondtad, a múlt nem számít,
nem változtat semmin már,
de a múltad jelen van még,
s nekem erről mást mondtál.
Menj hát messze, kihalt útra,
fogd a múltad s felejts el,
én láncaim leszaggattam,
és másfele megyek el.
1998. 03. 15.
Koratéli hullócsillag,
az voltunk mi ketten,
megszülettünk, felragyogtunk,
s elhamvadtunk csendben,
repültünk az éjszakában
egyre lejjebb s lejjebb,
földet értünk külön-külön:
mérföldekre tőled
kerestem a fényedet, de
nem volt más, csak mély csend,
sötét volt az éjszaka és
nem találtam jeled,
tanú nem volt halálunkra,
senki nem járt arra,
beszippantott, elrabolt és
megölt a csillagos éjszaka.
1998. 03. 16.
Szerelmemet megtaposták,
vágyaimat mind eldobták,
ó, ha bárcsak gyűlölnélek,
de szívemben a szép emlékek,
nem volt sok, de számított,
hazugságod ámított,
elhittem és megkínoztál,
ily kegyetlen miért voltál?
Mért nem választottál akkor,
esélyed egy tiszta lap volt,
megtehetted volna bátran,
nem lettem volna utadban,
hiszen akkor távol voltam,
szenvedtem és újra láttam,
megtanultam élni újra,
miért jöttél akkor arra?
Gyűlöllek, mert visszahívtál,
emlékeim - tiszta napnál -
előjöttek, s szerettelek,
hűtlen kedves, üres serleg,
üres lélek, érdekember,
mért nem űztél örökre el,
miért kellett emlékeznem,
arra, akit úgy szerettem?
Ne szólj semmit, ne mond nevem,
nem érdekel, mi kell neked,
eldobtad a gyengédségem,
jégbe fagyott üres szívem,
nem akarok semmit már,
nem akarlak téged - várj,
mond csak egyszer: szerettelek,
s ne nézd, könnyem hogyan pereg,
menj el messze, ne nézz hátra,
felejtsd el, hogy téged várt a
boldogság, mit adhatnék,
a szeretet, két lágy kar ég,
hogy ölelhesse testedet,
feloldozza lelkedet,
embert csináljon a gépből,
szeretőt a sziklaszívből.
Ne aggódj, ez álom csak,
éjjelente láttalak,
olyan voltál, ahogy vágytam,
felébredtem - üres ágyam
rádöbbentett: én csalok,
elmúltak a szép napok,
elvesztettem minden vágyam,
gyermeked egy másik ágyban
fogan, hol nem én vagyok,
kék szemek, hazudtatok,
gyengédséget,
mely másnak szólt,
szerelemet,
mely másért lobog,
szíved, ó, a nyugtalan,
menj most messze boldogan,
ne törődd, ki úgy szeretett,
idegen ő, feledheted.
1998. 03. 16.
Egy lélek meghalt.
Egy lélek, ki téged
oly nagyon szeretett.
Egy lélek kiszenvedett.
Nincs már érzés,
nincs már vágy,
nincs már féltés,
menj tovább,
ne gondold, hogy
elhagytalak,
elmentem, hisz
lelkem szabad,
nem így van,
álarc csupán,
mit fennen hordok,
éjszakám
utánad sír,
nappalom
téged keres,
jól tudom,
álom voltál,
kegyetlen,
tanító és esztelen,
vágyó, látó, mégis vak,
bocsásd meg, hogy akartalak,
ne vedd zokon
vágyamat,
téged látó
álmomat,
ne foglalkozz
énvelem,
isten veled,
szerelem!
1998. 03. 16.
Arcom üres álarc csupán,
míg a lelkem sír, zokog,
hogy tehetted, mért dobtad ki
szívemet az ablakon?!
Kegyetlen vagy, szívtelen,
önző, üres kép csupán -
fejem végül felemelem
s indulok más fény után.
