Az fáj csak, hogy megszűnt a szó,
nem félthetlek, nem hallhatlak,
nem mondod el, mi történt,
nem tudhatom, mi rossz, mi jó.
Egykor mindent elmeséltél,
beszélgettünk gyertyafénynél
órák hosszat, hajnalig,
megosztottad velem gondod,
örömöd és félelmeid,
őszinte szó, ma csak emlék.
Éjjel ágyunk néma hajó,
beszélgetés, tanácskérés,
suttogás és halk nevetés
elveszett, a múltba simult.
Az fáj csak, hogy megszűnt a szó.
1998. 03. 17.
Örökké bennem leszel,
lelkemben hordozlak,
mégis elengedtelek,
előbb, mint gondoltam.
Nem kell tested, arcod,
ölelésed, mit úgy szerettem,
nem kell fizikai valód,
hogy itt légy mellettem.
Lehet, néha mással látsz,
idegen emberek, lelkek
kellenek nekem és életem
velük zajlik, nélküled,
mégis, akárhol járok a földön,
s bárki legyen társam ebben,
te a lényem része maradsz,
soha el nem felejthetlek.
1998. 03. 18.
Mélyen alszol,
arcodra lágyan, őszintén
simul a bőr,
vonásaid ellazulnak,
most az egyszer nem hazudsz,
nyílt vagy, közeli,
szeretnivaló ember.
Nem tudok aludni.
Ujjaim, mintha valaki
mozgatná őket,
újra meg újra végigfutnak
testeden,
nem tudok betelni veled,
vonzod kezem, ajkam, lelkem,
semmi nincs a hidegségből,
a távolságból,
amit nappalra tartogatsz.
Közelebb bújok hozzád,
szinte eggyé válok veled,
mindebből te semmit nem tudsz,
beborít a jótékony álom,
nem számít,
nem ébreszteni akarlak,
csak kényeztetni,
kielégíteni ujjaim vágyát,
a simogatás öröme,
öntudatlan, belső kényszer,
vágy, öröm, megbocsátás,
szeretet és elfogadás,
mindez benne van
egyetlen apró mozdulatban,
mely arcodtól combodig befogad,
belém ég és fogva tart,
megtanít a szeretetre,
nem remél és nem követel,
nem kérem, hogy viszonozd,
csak hagyj engem
és aludj most,
bőröd, tested úgyis tudja,
akkor is, ha rád borul a
mélysége az éjnek,
reggel mégis érzed,
melletted van, aki szeret,
elenged, ha menne lelked,
nem tartóztat, minek tenné,
maradsz majd, ha ráeszméltél,
ő az, aki kell neked,
addig pedig eredj,
menj messze a nappalokba,
csak éjszaka gyere vissza,
rohanj bele álmodba,
s mikor álmodsz, érezd, ha
finom, könnyű érintéssel,
mint a pille, napsütéssel,
szeretettel lelkemben
megérint a két kezem,
megérintem bőrödet,
beszívom leheleted,
nem érdekel holnapom,
mellettem vagy, érez karom,
simíthatom bőrödet,
sugárzom szerelmemet,
szeretlek, ez nem szégyen,
büszkévé tesz, ha érzem,
s halk sóhajjal, boldogan,
átölelve testedet,
elmerülök hallgatag,
éber álmom mélyében,
óvó karral őrzöm álmod,
ne riasszon, kell hogy várjon,
várhat még a külvilág,
aludj hát és ölelj át,
öntudatlan, őszintén,
ahogy máskor nem tennéd,
simítsd vissza testemet,
vedd magadhoz lelkemet,
nem számíthat semmi más,
amíg karom ölel át.
1998. 03. 27.
Két nő kering körülötted,
mind a kettő talán szeret,
az egyiket elfogadtad,
hosszú évekig tartottad,
övé lett az ‘örök’ szerep,
fő részedet ő kapja meg,
előbb ért a célba, mint én,
előbb tudtad, létezik, él,
jobban akartad, mint engem,
elengedtél, hagytál mennem,
de utána visszajöttél,
nem tudom, mit miért tettél,
semmi többet nem kaphattam,
visszatértél, hittem abban,
most már én is veled leszek,
megoszthatjuk életünket,
velem jössz, ha szórakozom,
viszel, hogyha nincs jobb dolgom,
részed leszek, nem csak ágyas -
tévedtem, ez ideális
neked, és nem változol,
várjak rád, ha szórakozol,
várjam meg, míg hazajössz,
akkor kicsit velem törődsz,
de egyébként nem számítok,
más az, kinek időd adod,
másvalaki oszt meg veled
szép perceket, életedet,
én meg várjak türelmesen,
higgyek benned, ne menjek el,
mert ha mégis megpróbálnám,
nem engednéd, visszahívnál,
pedig nem kellek neked,
de nem tűröd, hogy ne legyek.
Hagyj most kérlek elmenni,
végleg elszakítani
láncomat, mi számított,
vagy gyere el, ha jól tudod,
képes vagy nem hazudni,
őszintén szemembe mondani,
nem kell többé otthon várnom,
mehetek, ha nincs jobb dolgom,
nincs ok, ami távol tartson,
addig hagyj - nincs veled dolgom.
1998. 04. 02.
Fölösleges erőlködnöm,
nem kellek, nincs mért gyötrődnöm,
elfogadtam döntésedet,
menj ahhoz, ki vakon szeret.
