Száz és ezer gyertya lángja,
Fényük megvilágítja a magányt,
A kastély kihalt szobája,
Honnan mindenki elmenekült,
Miért mind e szörnyű magány,
Hová mentek az emberek,
Hová tűnt a régi nevetés,
Mely ma csak a csontvázak felett lebeg,
Ki hallja meg suttogásuk,
A félelmetes lánccsörgéseket,
Hová tűntek a régi vágyak, álmok,
S a gyertyák lángját vajon ki gyújtja
Minden este újra és újra meg?
1998. 05. 25.
Végtelenségbe meredő
Pillantások,
Fekete mélységet kutató
Szemek,
Lassan kihaló, üres
Tekintetek,
Valamit figyelnek, messze
Az éjszakában,
Valami meghal ilyenkor
Az égben,
Valami szépség örökre
Véget ér,
Valaki halkan imát mond
Az éjben,
Minden alkalommal, ha egy csillag
Földet ér,
Így van ez nyáron,
Csillaghullás idején.
1998. 05. 25.
Nagy magány egy közös ágy,
Hogyha nincsen közös vágy,
Olyan, mintha nem léteznék,
Testi valóm csak álomkép,
Testetlen és lelketlen,
Ennyi maradt belőlem,
Mikor ott vagy, s úgy érzem,
Mást ölelnél, engem nem.
Nem keresek mentséget,
Megszokás lett, vad percek
Elvesztek a régmúltban,
Csupán néha támadnak
Le minket, őrjöngtetnek,
Vad lelki harcba visznek,
Meggyötörve testünket,
Szétszakítva lelkünket.
1998. 03. 21.
Lehetek akárhol, lehetek bárkivel,
Mi összetartozunk.
Lehetsz te akárhol, lehetsz te bárkivel,
Mi összetartozunk.
Egyszer még valahol,
Távol, messze bárkitől
Mi még találkozunk.
Én csak veled leszek,
Te csak velem leszel,
Hiszen összetartozunk.
Addig én akárhol, addig én bárkivel
Élem az életet,
De ha találkozunk, de ha mellettem leszel,
Onnantól élhetem
Életem, mi csak miénk –
Most még máshol vagyok,
Nélküled, bárkivel,
Majd egyszer ott leszek,
Veled, ha megérted,
Lehetek akárhol, lehetsz te akárhol,
Lehetek bárkivel, s te lehetsz bárkivel,
Felettünk hatalmas
Másik úr felügyel,
S szólt ő egyszer, így hangzott:
Ti ketten összetartoztok.
Lehettek most akárhol.
Lehettek most bárkivel.
1998. 06. 17.
Mért gondolja minden férfi,
Hogy soha nem lehet gyenge?
Ha most idejönnél,
Ha most hozzámbújnál,
Ha most átölelnél,
Ha most megcsókolnál,
Ha most beolvasnál,
Ha most jól leszidnál,
Ha most veszekednél,
Ha most feloldoznál,
Talán megbocsáthatnék magamnak,
Mert megbántottalak.
1998.
Minden húr elpattan egyszer.
Ha tudnánk, mikor és mitől,
Soha nem tennénk semmit.
Se jót, se rosszat.
Az életünk állóvíz lenne.
Unalmas, de biztonságos.
És akkor mi van?
1998.
Rajtunk csak a szó segíthetne,
Ezért mindketten némák vagyunk.
Nem kérünk a segítségből.
Az én némaságom megölt kettőnket.
A te némaságod megöl engem.
Vajon ki járt rosszabbul?
Van visszaút a sírból?
Kísértjük egymást egy életen át.
1998.
Keserű szájízű, rossz, nyomott ébredés,
Semmi nem változott, olyan minden, mint rég.
Álmomban átéltem álmomat,
Rólad, rólunk szőtt vágyamat,
Álmomban én voltam, nem csak egy szerep,
Álmomban te voltál, ki igazán szeret,
Álmomban döntöttél, az én kezem fogtad,
Álmomban szerettél, ezt meg is mondtad,
Nekem és másnak is, nem hazudtál végre,
Álmomban megtetted, az életben még nem,
Annyira valós volt, szinte el is hittem,
Bent voltál álmomban, minden percét éltem,
Átéltem, mi lenne, hogyha felvállalnád
Életünk, szerelmünk, évek hosszú harcát,
Ölelést, csókokat, mindent, ami való,
Mindazt az igazat, ami még ma titok,
Álmomban megtudtam, mi is a boldogság,
Milyen lehet veled, ha ilyen a valóság,
Álmomban mi ketten összetartoztunk,
Álmomban mindketten egymást vállaltuk,
Álmomban boldogan könnyeztem teérted,
Álmomban éreztem, mindezt te megérted,
Álmomban elveszett távolság, hidegség,
Álmomban nem volt, csak közelség, melegség,
Gyöngédség, szeretet, megbecsülés, akarat,
Őszinteség, hála, szerelem és mámor.
Elhittem, hogy igaz, mind mi csak álom volt.
Keserű szájízű, rossz, nyomott ébredés,
Semmi nem változott, olyan minden, mint rég.
